Álom esküvői ruha, álomesküvő – Meena

Egy 2017-ben házasságot kötött menyasszonyunk, Noémi küldött szép képeket és kedves sorokat a nagy napról. Annyira beleszerettünk a képekbe, amiken a Meena esküvői ruha ékesíti Noémit, hogy most szeretnénk megosztani veletek ebben a rövid, de annál élménydúsabb bejegyzésben.

2017-ben még David Tutera volt a Mon Cheri esküvői ruha márka reklámarca és a kollekció névadója. Ebben a kollekcióban Noémi rátalált arra csoda menyasszonyi ruhakölteményre, amiben a boldogító igent szeretné kimondani. Választása a MEENA 21660 – David Tutera for Mon Cheri modell.

Mivel Noémi képei egy igazán tökéletes esküvő felejthetetlen momentumait örökítik meg, ezért örömmel adunk helyet mindazoknak akik velünk együtt hozzáseítették az ifjú part és szeretteiket ehhez az emlékezetes esküvőhöz. Álljanak itt Noémi szavai:
‘A polgári esküvő és a lakodalom a kecskeméti Bajor étteremben volt, ahol fantasztikusak voltak az ételek, és mindennel nagyon elégedettek voltunk. Fotósunk: Vörös László, videós: Székely András szintén ajánlom mindkettőjüket.

Dekorosunk: Lara dekor. Vőfélyünk Molnár Tamás aki egyben a táncainkat is betanította. Torta, aprósüti: Falusi Cukrászda. Mindenki kecskeméti. Szerencsések voltunk, mert mind nagyon profi volt és azt kaptuk amit megálmodtunk.

Az esküvői cipőmet egy internetes oldalról a lightintheboxról rendeltem mert ott találtam szép törpesarkút. A menyecske ruhámat a cegédi Héjja esküvői ruhaszalonban varrattam Héjja Jánossal.’
A jól sikerült menyegzőhöz a család is hozzá tette a magáét és itt most nem anyagiakra gondolunk. Noémi így folytatja: ‘A sminkemet Édesanyám, Katkicsné Endrényi Orsolya csinálta, a hajamat Tóthné Nagy Judit.’

Beszámolójából szerencsénkre nem maradhattak ki a Golden Rose szalonban szerzett tapasztalatok sem:
‘A szalonnal és Veletek kapcsolatban pedig hálás vagyok, hogy segítettetek megtalálni az álomruhámat. Köszönöm,hogy végig ilyen segítőkészek és türelmesek voltatok. Minden kívánságomat teljesítettétek,és külön köszönöm,hogy fotózhattunk a próba alatt,így később bármikor visszanézhettem az esküvőig,hogy jól választottam.
Köszönöm, hogy ilyen profik és kedvesek voltatok Velem. Mindenkinek csak ajánlani tudlak és foglak Titeket!! 🙂 ‘

Love Story – Álomesküvő Hollywoodban

Love Story – Álomesküvő Hollywoodban

Egy magyar sztár esküvője a 20-as évek Art Deco stílus jegyében. A 20-as évek Art Deco és Bauhaus. Sílusok melyeket az 1920-as és 30-as évek kultúrájával azonosítunk. Építészet, művészet vagy divat, amit ma a vintage kifejezés mögé rejtünk, s melyek egy évszázaddal...

bővebben
Esküvőnk lesz 2021-ben

Esküvőnk lesz 2021-ben

Fejem tele kérdésekkel, szívem bizonytalansággal, pedig életem nagy napjára készülök. Esküvőm lesz 2021-ben. Már tavaly elterveztük, de jött a világjárvány. Hogyan lehetne esküvőt tartani, amikor a vírushelyzet szétbombázza a terveket?! Idén már nem. De mi lesz...

bővebben