Esküvő a kék rapszódia jegyében

Szerző: 2018. jan. 24.Menyasszonyi ruha

2018-ban folytatódik a trend, ami a színek, a változatosság jegyében képzeli el az esküvő napját. A hófehér esküvők hagyománya ugyan erős, ugyanakkor a huszonegyedik század magyar menyasszonyai már szélesebb világ ismeretével rendelkeznek. A szociális média, az interneten elérhető tartalmak formálják, szélesítik a házasulandók látőkörét. A nyugat-európai és észak-amerikai esküvők világa pedig már évek óta egy sokszínű mesevilág. Igen, legalább az esküvőnk napján szeretnénk kiszakadni a hétköznapok sokak számára szürke sémáiból és az esküvőnkön szeretnénk valami mást, valami különlegest. Így természetes a színek felé fordulás.

Kép címe

Ebben az évben jegyes párok sora szeretné a esküvőt a kék szín jegyében megtervezni és megünnepelni. Miért a kék? Több oka is lehet. A menyegzők többsége a májustól szeptemberig tartó szezonban kerül megtartásra. Ez az időszak a napsütés, a tiszta kék égbolt, s ne tagadjuk, sokak számára kék tenger partján eltöltött kellemes nyaralás képét jelenti. Nincs is szebb, mint amikor az égbolt kékje, vagy a tenger kéksége, de akár a lagúnák azúr színe ragyog ránk az esküvő díszletétől a menyasszonyi ruha csipke borításáig

Bejegyzésünkkel néhány kiegészítő ötlet mellett szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a Golden Rose Szalonok különböző kékvilágot Magyarországra hozó esküvői ruha modelljeit.

Kép címe
  • Ocean – Martin Thornburg (David Tutera) for Mon Cheri a fenti képen. Pánt nélküli zsinórós csipke rátét, tüll és organza alatt szatén anyagú klasszikus hercegnő stílusú menyasszonyi ruha.
Kép címe
  • Ciel – Sophia Tolli menyasszonyi ruha fenti képen. Ujjatlan világos tüll esküvői ruha a csillogó flitteres, teljes A-vonalú Ciel a Sophia Tolli-tól. A hangsúlyos kék világot a kézzel gyöngyözött csipkebevonattal és szétszórt flitterekkel emeli Sophia Tolli , míg a mély V-nyakkivágással pedig a csodálatos nővi vonalaknak kedvez.
  • Rainier – Sophia Tolli a következő ajánlatunk, ami egy váll nélküli csipkepántos és ködfátyolosan áttetsző tüll hercegnő stílusú esküvői ruha. A finom kék színben ragyogó Rainier gyönyörű nyakkivágással és gyöngyös aszimmetrikus csipkebevonattal és díszes mellkialakítással teszi utolérhetetlenül széppé viselőjét
  • Ladyird holland kék menyasszonyi ruhák azoknak, akik a tradicionális fehér vagy ekrü ruhát kicsit finomabb azúr kék motívumokkal feldobva szeretnék viselni a nagy nap során.

 

  • A vőlegény is fontos, nem csak kiegészítő az ara mellett. Érdemes nagy gondot fordítani az esküvői öltöny és tartozékainak megválasztására. Partnerünk, a Wilvorst számos remek, a kék szín különböző árnyalatit felvonultató öltönnyel és szmokinggal kedveskedik a férjjelölteknek.

Az öltöny nem minden, a kiegészítők és a ruha harmóniája is elengedhetetlen a tökéltes összképhez. Ne feledjük, ez a nap egyszeri és megismételhetetlen, ezért a fotókon és a videón harmonikus képet szeretnénk viszont látni. Ezért akár a bőr öv, akár a mandzsetta legyen a kiegészítő, minden apró részletben feltűnhet a kék szín. Alább néhány ötlet a Westerleight kínálatából.

Reméljük ez a bejegyzés megfelelő segítség a további kékszülődéshez  🙂 Golden Rose

Tekintsd meg legújabb menyasszonyi ruha kollekcióinkat!

Megnézem!

Ezeket olvastad már?

Maggie Sottero Pop Up Show a Secret 54-ben

A Maggie Sottero Pop Up Show egyszeri alkalom az év folyamán, amikor egy különleges esemény keretében megtekintheted és fel is próbálhatod az amerikai márka jelenlegi és jövő évi, igen a 2022-es év menyasszonyi ruha gyöngyszemeit. Dátum:  2021. július 30-31. pénteken...

Love Story – Álomesküvő Hollywoodban

Love Story – Álomesküvő Hollywoodban Egy magyar sztár esküvője a 20-as évek Art Deco stílus jegyében   A 20-as évek Art Deco és Bauhaus. Sílusok melyeket az 1920-as és 30-as évek kultúrájával azonosítunk. Építészet, művészet vagy divat, amit ma a vintage...

Új modell a Maggie Sottero kínálatában

Mostanra már hallhatta a hírt, hogy az amerikai Bachelorette kedvese Desiree Hartsock és Chris Siegfried összekötötték életüket.... De tudta-e, hogy Ön is viselheti esküvőjén a ruhát, amit Desiree? Desiree, aki maga szervezte az esküvőjét és a menyasszonyi ruha is az...

Esküvő a természetben – Természetesen Golden Rose

Napainkban egyre többen vágynak ki a természetbe a városok zajából. Sokan az esküvőjükre gondolva is előnyben részesítik a szabad tér, a napsütés, és a tiszta levegő természetes szépségét. Valami mást, szabadabbat, tisztábbat szeretnének a hétköznapi házasságkötő...